16. Rész

A folyosó végén az ajtó becsukódott és nem láttam semmit.
-Ki az?- kiabáltam. A sírógörcs kerülgetett.
Nem kaptam választ. Lassan elindultam az ajtó felé és már majdnem ott voltam, amikor elhaladva a takarító szertár előtt, hirtelen valaki kiugrott és elkapott...

...Nagyon fáztam és nehéz volt kinyitni a szemem.
Mikor sikerült, egy koszos, sötét és rettentő hideg helyiségben találtam magam.

Ötletem nem volt, hogy hol vagyok. A földön feküdtem és alig bírtam mozgatni a végtagjaimat, mert annyira átfagytam.

Nem volt ott senki, teljesen egyedül voltam. Percekbe telt, amíg lábra álltam, mikor hirtelen megszédültem, A fejem sajgott és mikor hozzáértem a szemöldökömhöz, éreztem a rászáradt vért.

A telefonom nem volt a zsebemben.

-Basszus..- gondoltam.

Kimentem az ajtón. Nem tudom hol lehettem, mert a közelben egy ház sem volt. Elindultam az úton, bár nem úgy tűnt, hogy egy hamar találkozok valakivel.

Nem tudtam mennyi lehet az idő, de már kezdett sötétedni és legalább egy órája mentem.

Halkan autók zaját hallottam meg. Gyorsabban kezdtem lépkedni és kevesebb, mint 5 perc alatt egy főúthoz értem.

Akkor már nem bírtam és a kimerültségtől, fájdalomtól és hidegtől összerogytam.

Arra emlékszem, hogy egy autó áll meg mellettem, aztán onnan tiszta homály...

 

Nagyon világos volt. Felébredtem és láttam, hogy kórházban vagyok.

Az ágyam mellett Harry ült egy széken. A szemei kisírva. A földet nézte és a kezemet fogta.

-Harry...- kezdtem halkan.

Rám nézett és a szeme könnybe lábadt.

Szorosabban fogta a kezem.

- Hogy érzed magad?- kérdezte.

-Azt hiszem... élek. Már jobban. De most te itt vagy Magyarországon?

-Igen. De ezt csak a családod, a fiúk és Paul tudja.

-Mikor jöttél?

-Az éjjel. Mindjárt jövök, csak szólok, hogy felébredtél.- állt fel.

Bejött az orvos és elmondta, hogy van egy kis seb a szemöldököm fölött és majdnem kihűltem, de ha minden rendben, akkor már este hazamehetek.

Beszéltem anyáékkal és megmondtam, hogy amint kiengednek, visszarepülök Londonba Harry-vel



. Persze nem akarták, de nem nagyon ellenkezdtek.

Este így hazamehettem és összepakoltam. Anyék ragaszkodtak hozzá, hogy ők vigyenek ki a reptérre, bár ott kicsit nehéz dolgom volt. Nem mehettem Harry-vel, hisz senki sem tudhatta, hogy ő itt van, így a gépig egyedül mentem. Bár ez enyhe túlzás, mivel egy csomó újságíró és fotós volt a reptéren, alig bírtam elköszönni anyáéktól..

A gépen már Harry várt. Leültem mellé és megszorítottam a kezét.

-Nagyon szeretlek!- suttogta a fülembe.

-Én is!

Hajnalban érkeztünk meg és Dia már kint várt minket a reptéren Niall-el, Liamm-el, Louis-al és Zayn-el.

Rögtön megöleltek mindannyian és annyira jó érzés volt.

-Bella, ugye jössz ma Harry-vel a díjátadóra?- kérdezte Zayn.

-Milyen díjátadó?- csodálkoztam. Harry nem is említette.

-Ja, tényleg. Ki ment a fejemből.- mondta Harry és felém fordult.- Elkísérnél ma este?

-Ezer örömmel.- mosolyogtam.

Már csak az aggasztott, hogy ilyen sminkkel tüntessem el a sebet a szemöldökömről...

Mikor mondtam ezt a fiúknak, ezt kaptam válaszul:

-Te még nem ismered a sminkesünket.- nevetett Niall.

Annyira ugrottunk haza, hogy ledobhassam a cuccom, mert el kellett mennünk, hogy ruhát vegyünk a díjátadóra.

Egész nap vásároltunk, amíg a fiúk próbáltak. Na jó, mi sem vásároltunk, inkább csak próbálgattuk a ruhákat.

Diának megvolt a ruhája és komolyan lélegzet elállító.

Nem gondoltam, hogy létezik ilyen gyönyörű ruha és olyan, mintha Diára öntötték volna. Tudtam, hogy egy valaki lesz, akinek jobban tetszik Dia ebben a ruhában, mint én. Niall...:)

Az én ruhám még nem volt meg és már kissé kimerültem. És persze tudtam, hogy Diánál gyönyörűbb soha nem leszek, de azért még egy kicsit tovább keresgéltünk.Aztán végre megtaláltam álmaim ruháját.

Ez a kép már a díjátadón készült, ahol a fiúk nyertek 2 díjat és a fellépésük eszméletlen volt.

Teljesen megfeledkeztem a dolgokról.

És Niall-nek igaza volt. A sminkesük úgy eltüntette a sebemet, mintha soha nem lett volna ott semmi.

Csodálatos estém volt...

 

 



 

15. Rész

*Bella szemszöge*

Mikor visszakaptam a telefonom, nem bírtam megszólalni sem. Csak leültem egy székre és néztem magam elé.
Hihetetlen, hogy 24 óra leforgása alatt, mennyire meg tudnak változni a dolgok.
Megjött Harry, de legnagyobb megdöbbenésemre nem egyedül, hanem Liammel.
Láttam rajta, hogy sírt. Majd' megszakadt a szívem, pláne, hogy tudtam, hogy miattam.
Odajött hozzám és megölelt.
-Minden oké?- kérdezte.
Bólintottam, mert a körülményekhez viszonyítva, minden oké volt. Egyenlőre.
Liam hazavitt mindannyiunkat hozzánk. Útközben Harry elmondta, hogy még éjjel feljelentést tettek a rendőrségen és lehet, hogy ki fognak ma jönni hozzánk a rendőrök, hogy beszéljenek vele és velem is.
Ám mikor a ház elé értünk, nem (csak) a rendőrök álltak ott. Tucatnyi paparazzo, akiknek másodpercekként kattant a fényképező gép a kezükben.
Mikor kiszálltunk és megpróbáltunk bejutni a házba, kérdésekkel bombázták Harry-t.
-Mit szól a barátnőjét ért támadásokhoz?
-Vannak új fejlemények?
-Mit fognak tenni, ha tényleg beváltja amit ígért?
Végre sikerült átverekedni magunkat a tömegen és bejutottunk.
A rendőrök csak percekkel később jöttek be.
Felvették Harry, majd az én vallomásomat. Elmondtam a ma kapott sms-t is.
Mikor elmentek pont csörgött a telefonom.
-Igen?- vettem fel.
-Szia kicsim!- szólt bele anya.
-Szia anya!
-Azonnal haza kell jönnöd!- mondta.
-Mi? De miért?
-Szerinted nem hallottunk a téged ért támadásokról? Itthon halálra izguljuk magunkat miattad.- mondta, ellenkezést nem tűrő hangon.
-Anya, minden rendben lesz, nem kell vissza mennem Magyarországra.
-Nem is véglegesen, de legalább egy hétre, amíg kitisztulnak a dolgok és talán elfelejt téged az az ember.
-De anya, nem akarok most odamenni. Jó itt, Harry mellett.
-Nem! Jössz és kész. A kis barátod biztosan meg fogja érteni.
Még percekig hangosan vitatkoztunk, mígnem a nővérem átvette a telefont.
-Haza jössz, mert aggódunk érted. Nem lennél most az egyszer tekintettel ránk is? Anya gondolkodni sem bír, mióta megtudtuk, hogy mi is történt, amit persze nem te mondtál el nekünk, mert azt minek? A legközelebbi géppel haza kell jönnöd...- még folytatta, de nem nagyon figyeltem rá.
-Oké. Értettem. Majd hívlak. Szia!- tettem le végül.
-Mi történt?- kérdezték a többiek.
-Vissza kell repülnöm Magyarországra és egy hétig ott kell maradnom. A családom kikészült és szerintem csak rontanék a helyzeten, ha most nem mennék haza.
Harry megsemmisülve nézett rám.
Meg sem szólalt, csak nézett.
Felhívtam a repülőteret, hogy jegyet foglaljak, majd bementem összepakolni. Harry elkísért és segített a csomagolásban.
A gépem éjjel indult, az utolsó jegyet kaptam rá. Liam kivitt a reptérre Harry-vel.
Diától otthon elköszöntem, és megeskettem, hogy amíg nem vagyok itthon addig Niall-el lesz, így őt teljes biztonságban tudhatom.
Liamtől a kocsiban elköszöntem, Harry pedig felkísért.
A csomagjaim mér nem voltak nálam és már megkezdték a beszállást.
Harry felém fordult.
-Hívj, kérlek! Bármi baj van, én az első géppel repülök!- mondta.
-Harry ne szórakozz, a héten 3 koncertet adtok. Nem lesz semmi baj. És hívlak.- megcsókoltam.
-Szeretlek, mindennél jobban!- mondta.
-Én is!
Még álltunk ott, csak ölelve egymást, de végül fel kellett szállnom.
Nagyon fájt elengedni őt, pedig csak pár napról volt szó. És ahogy távolodtam tőle, a félelmem egyre jobban visszatért.

 

Mielőtt leszálltam felhívtam apát, így kijött értem a reptérre.

Mikor hazamentünk nagyon elborult az agyam.

Az életben nem gondoltam volna, hogy ő fog várni nálunk... A volt barátom, Peti.

Vele nagyon csúnyán mentünk szét, pedig nem is voltunk olyan sokáig együtt. Ő volt az első barátom, még tavaly... Nem történ semmi OLYAN köztünk, ezért is mentünk szét. Mert én még nem akartam, ő viszont folyton... Már annyira nyomult, akár nyilvános helyeken is, hogy nem csak kínos, de kicsit ijesztő is volt. Így szakítottam vele és többé látni sem akartam. Ez után összejött az egyik barátnőmmel és 2 hét után megfektette, gondolta majd féltékeny leszek denem nagyon érdekelt, inkább csak a barátnőmért aggódtam... ő persze dühében a lányt másnap dobta, aki összetört lelkileg, így én elmentem hozzá, hogy leüvöltsem a fejét. Sikerült is, azóta nem láttam.

Mostanáig.

-Ő meg mit keres itt?- kérdeztem, amint beléptünk a házba.

-Aggódott érted.- mondta anya. Ő persze nem tudta, hogy mi valójában miért is szakítottunk...

-És akkor máris ide kell jönnie?-csattantam fel. A szemeim szikrát szórtak, de Peti csak mosolygott.

-Igen aggódtam, és örülök, hogy jól vagy. Tudod nem rég érkeztem meg én is Budapestre, mert Németországban voltam.- mondta.

-Engem ez nem érdekel. Húzz el innen!- ordítottam.

Láttam a fájdalmat a szemében, ami lassan dühbe fordult át. Rögtön megbántam, hogy ilyen goromba voltam, hisz én nem vagyok ilyen. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de mikor bocsánatot akartam kérni, Peti kiviharzott az ajtón.

Anya rögtön a nyakamba borult és ölelgetett.

Hulla fáradt voltam, mert a gépen semmit sem bírtam aludni és miután egy kicsit beszélgettem a többiekkel, felhívtam Harry-t és elmentem aludni. Mivel nappal volt, besötétítettem a szobámat.

Lefeküdtem és estig aludtam.

Anya keltett fel.

-Gyere Bella, el kell mennünk vásárolni, és ne maradj itthon egyedül!

-Jajj, nemár!

Végül felkeltem, de olyan voltam, mint valami élőhalott.

Bementünk a bevásárlóközpontba.

-Elugrok a mosdóba.- mondtam.

-Ne menjek veled?

-Anya, azt hiszem lassan 17 évesen el tudok menni egyedül a WC-re.

 Nem volt más a helyiségbe, ami kicsit furcsa volt, de nem foglalkoztam vele. Épp jöttem ki, amikor elment az áram. Ekkor viszont már nagyon megijedtem...