19. Rész- Beszélgetés

A következőt napok nagyon zsúfoltan teltek. Annyit dolgoztunk, mint még soha és alig aludtunk. Az első lemezünket 2 napja adtuk ki és máris temérdek fellépés ajánlatot kaptunk. az egyik holnap lesz, ez a bemutatkozó koncertünk lesz és már biztos, hogy több, mint százan ott lesznek. Szörnyen izgulunk, de szerencsére vannak, akik tudják oldani bennünk a feszültséget. A Little Mix-es lányokkal minden nap beszéltünk és azt hiszem nekik köszönhetem, hogy nem omlottam össze idegileg. A fiúk Írországban vannak már napok óta, úgyhogy nagyon régen láttuk egymást... Harry sokszor hív, de ez nem ugyan az. Nem érzem az illatát, nem tudom átölelni, megcsókolni, hozzábújni.

Reggel tök idegesen keltem. Már 48 óra sincsen a  kis koncertünkig. Idegileg teljesen kivoltam és rémálmok gyötörtek, hogy a színpadon állva elfelejtem a szövegem és mindenki fújolni, meg nevetni fog rajtam, a karrierünket így elrontom és így nem csak az én életemnek, hanem Diáénak is annyi.
Ma nem stúdióztunk, azt az "utasítást" kaptuk, hogy kapcsoljuk ki az agyunkat és egy kicsit ne gondoljunk a holnapra. Erre mi más lenne jobb, mint hogy elmenjünk a Little Mix-es lányokkal vásárolni?
Délelőtt oda is jöttek hozzánk, majd innen indultunk.
Bementünk a belvárosba és elkezdtük nézegetni a ruhákat, de én nem bírtam figyelni konkrétan semmire.
Diát teljesen kikapcsolta, hogy a lányokkal vagyunk, pláne, hogy a példaképével Perrie-vel lehet.
Nekem amúgy Jesy a példaképem és mindig ő van a szemem előtt, ha valamit el akarok érni.
A lányok tök jól elvoltak, de én nem. Ez most csak egy embernek tűnt fel igazán. Valójában mindenkinek feltűnt, de majdnem mindenkivel meg tudtam értetni, hogy csak egy kicsit feszült vagyok és semmi baj nincsen, nyugodtan foglalkozzanak a ruhákkal.
De valahogy amikor Jesy odajött hozzám, nem bírtam azt mondani, amit a többieknek.
-Minden rendben van?- kérdezte.
-Nem tudom. Napok óta alig alszom, tök feszült vagyok és nem bírok semmire sem koncentrálni, arról nem is beszélve, hogy milyen rémálmaim vannak.- néztem rá fáradtan.
-Hidd el, pontosan tudom, hogy mit érzel. Mikor az első koncertünket adtuk, hihetetlen ideges voltam. De amikor lejöttünk a színpadról nem is értettem,miért izgultam. Természetesen a szöveget elrontottam, pont azért, mert ennyire izgultam, de ez senkinek sem tűnt fel. Befejeztük a számot és akkora tapsot kaptunk, mint még soha. Az emberek nem azzal foglalkoztak, hogy egy szót kifelejtettem, vagy rosszul mondtam, hanem azzal, hogy nem foglalkozva a hibámmal folytattam a számot. Mert hibázni emberi dolog. Mindenkivel megtörténhet, de ha valakinek olyan hangja van, mint neked, annak nem a hibáival foglalkoznak majd. - fejezte be.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan ember, akire ennyire felnézek, ezt fogja mondani nekem.
- Köszönöm.- mondtam és komolyan nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek.

*másnap*
Készen álltunk, hogy fellépjünk a színpadra.
Sokkal több, mint száz ember volt a helyiségben, de azok után, amiket Jesy mondott nekem, annyira már nem izgultam.
Amikor kiléptünk a fénybe, elöntött a forróság, újra ott éreztem magam az X faktor színpadján, szinte láttam a mentorokat előttünk ülni. Azt éreztem, hogy úgy kell itt teljesítenünk, mint a fináléban.
Hihetetlen volt, teljesen elszoktam a közönségtől. Hónapokig csak a stúdióban énekeltünk, de szuper jó érzés volt.
A közönség tapsolt, a fülem zúgott a koncert végén.
Leléptünk a színpadról hátul és nem hittem a szememnek. Ott voltak a fiúk. Úgy volt, hogy nem tudnak hazajönni, de elintézték.

 
Harry karjaiba vetettem magam és vállába fúrtam az arcom.
-Szuper jók voltatok.- suttogta a fülembe, miközben nyomott egy puszit az arcomra. Odajöttek hozzánk a többiek is és egy nagy csapat ölelést kaptunk. Középen Diával álltunk és csak vigyorogni tudtunk.