Igazából kicsit örültem neki, mert nagyon szégyenlős vagyok, és szerintem jó hangom sincsen, bár Dia folyton azt mondja, hogy de igenis, az van.
Neki viszont határozottan csodálatos hangja van.
Most viszont ott ültünk a laptopom előtt. A regisztrációs lap előttünk volt megnyitva.
-Bella kérlek! Hiszen megígérted.- kérlelt.
-Én erre nem emlékszem...- mondtam, pedig tisztán emlékszem a tavaly téli kijelentésemre.
Olyan boci szemekkel nézett rám, amiknek sosem tudtam ellenállni. Most viszont gyorsan elfordultam.
-Bella! Megígérted. Azt hittem tartod az ígéreted.- most megsértődött.
Kicsit, na jó nagyon bűntudatom volt. Körülbelül 5 perc múlva aztán újra felém fordult.
-Mégis mit veszthetnél? Maximum sikeresek leszünk. Azt hiszem ez a legrosszabb, ami történhet.
Ebben most teljesen igaza volt.
-Jólvan, de aztán ha a hangom miatt a fél világ rajtam fog röhögni, komolyan mondom soha többé nem szólok hozzád.
Elnevette magát és bepöntyögte az adatainkat, majd entert nyomott.
A rendszer töltött, majd megjelent a sorszámunk és a "selejtező" időpontja:
Július 6, a sorszámunk pedig: 1965980
-Ejha, jó sokan jelentkeztek már.- lepődtünk meg mindketten.
Az elkövetkezendő 2 és fél hétben folyamatosan gyakoroltunk.
A One Direction-tól a Live while we're young-ot adtuk elő.
Nem véletlen, hogy az ő számukat, hisz ők a kedvenc bandánk. Mások mindig is kinevettek minket, amiért annyira rajongtunk és rajongunk értük, de mi tudtuk, hogy ez nem csak rajongás. Ez annál sokkal több.
Eljött a nagy nap. Ma volt a meghallgatás, én pedig rettenetesen izgultam. Dia átjött és innen indultunk, de előbb még megcsináltuk a hajunkat. Najó, inkább a nővérem csinálta meg a hajunkat, de a lényeg az, hogy szuper lett.
Ezután elindultunk és másfél óra utazás után odaértünk. Bár már nyolckor ott voltunk, a tömeg már hihetetlenül nagy volt.
Mikor beértünk a stúdióba, mert az előttünk állókat már meghallgatták, már délután fél 3 volt. Már kevesebben, mint huszan voltat előttünk, rajtam pedig kezdett eluralkodni a pánik.
-Bella! Nyugi, nehogy elájulj itt nekem!- mondta és szembe állt velem.- Gondolj a fiúkra (One Direction), ők mennyire izgulhattak. Ott sokkal több néző volt. Ez ahhoz képest csak egy bábszínház.
Bólintottam, de még mindig nagyon feszült voltam. A tenyerem izzadt, a fejem olyan volt, mint egy paradicsom.
Lassan kezdtek elfogyni előlünk az emberek és azt vettem észre, hogy Diára is átragad az feszültségem.
Egy ember volt előttünk. Megfogtuk egymás kezét és így sétáltunk be a színfalak közé.
Azaz egy ember kijött (csak mondom, hogy sírva, gondolom nem aratott osztatlan sikert), nekünk pedig a kezünkbe nyomták a mikrofonokat.
Egy felhallgatós srác lépett mellénk és vissza számolt.
-5...4...3...2...1...Mehettek.- azzal egy kicsit meglökött minket a színpad felé, mi pedig kiléptünk a nagy fényességbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése